Köszöntelek FLY-Garage honlapján!
Köszöntelek FLY-Garage honlapján!
Cool kép
 
Garage Menü
 
Óra
 
Dalszövegek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tokio Hotel-Durch den Munsonson(Magyar)

A monszunon keresztül

 

Az ablak nem nyílik ki többé

Teljesen kiürültem idebenn

És előttem kialszik az utolsó gyertya

Egy örökkévalóságon át vártam

És most végre teljesül

Odakinn összehúzódnak a fekete felhők

 

Át kell mennem a monszunon

A világ mögé

Az idők végére

Nem esik többé eső

A vihar ellen, a szakadék mellé

És mikor már nem tudok

Arra gondolok, hogy

Egyszer majd együtt rohanunk

Keresztül a monszunon

 

Majd minden jóra fordul...

 

Egy félhold előttem süllyed el

Éppen most volt nálad is

És beváltja, amit megígért

Hiszen tudom, hogy meg tudlak találni

Hallom a neved a viharban

Azt hiszem, többé nem hiszek benne

 

Át kell mennem a monszunon

A világ mögé

Az idők végére

Nem esik többé eső

A vihar felé, a szakadék mellé

És mikor már nem tudok

Arra gondolok, hogy

Egyszer majd együtt rohanunk

Mert minket semmi

Sem tud megállítani

A monszunon keresztül

 

Hé! Hé!

 

Keresztülharcolom magam

A titokzatos erőkön

Emögé az ajtó mögé

Hiszen le fogom győzni őket

Ezután elvezetnek engem hozzád

Majd minden jóra fordul...

Majd minden jóra fordul...

Minden jóra fordul...

Jóra fordul...

 

Át kell mennem a monszunon

A világ mögé

Az idők végére

Nem esik többé eső

A vihar felé, a szakadék mellé

És mikor már nem tudok

Arra gondolok, hogy

Egyszer majd együtt rohanunk

Mert minket semmi

Sem tud megállítani

A monszunon keresztül

A monszunon keresztül

 

Majd minden jóra fordul...

A monszunon keresztül...

Majd minden jóra fordul

 
Cool kép
 
Játék-letöltések
 
Progi-letöltések
 
Info a Játékokról

Tájékoztatlak benneteket hogy a játékokhoz nem tudtam képet leszedni!De ha rákattintotok a játék(ok) nevére az mutat nektek képet és le is tudjátok tölteni a játékokat!Jó töltögetést!

A letöltés INGYEN VAN!

A Szerkeztő

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!